Mindenki számára ismerős érzés, amikor már ébren, de még csukott szemmel kutatunk álom és ébrenlét között, és próbáljuk realizálni a testünket körülvevő környezetet. A pillanat tört része ekkor végtelen hosszúnak tűnik, a valós érzések és az agyban meglévő valódi vagy álombeli képkockák összekeverednek, így játszadozva az épp ébredező testtel.
Így voltam én is ezzel minap, amikor álmomban az utca hideg betonjára kerültem, ahogy térdre estem futás közben majd egy tucat szárny-csattogtatós vidám tündér dobált meg apró, fehér puha labdákkal. Amikor az egyik labda arcomat érte felébredtem, de még csukott szemmel próbáltam értelmezni hol is vagyok. Csípőmet annyira nyomta a kemény matrac, mintha valóban betonon feküdtem volna. Karom testem alatt zsibbadt el, mivel oldalamon fekve mindössze tíz centiméteren tapadtam az ágy karfájához. Lábaim szorosan egymáson pihentek, ezért mindkét térdcsontomban szúrást éreztem. Ki tudja mióta feküdtem ebben a pozícióban. Próbáltam mozdulni, de mintha súlyok lettek volna végtagjaimon. Ismerős volt ez az érzés, ezért nem aggódtam.
Akkor éreztem ezt, amikor lányom még kisgyerek volt és az elalvás előtti plegyka közben az Ő ágyában nyomott el az álom, egymással kifliben pihenve, apró karjaiban szorítva egy fehér plüssmackót. Testemmel akkor is a mozdulatlan alvásra törekedtem, mégis éjszaka hol a lábfejével, hol könyökével vágott gyomorba egy - egy fordulás során. Életem egyik legboldogabb időszaka volt ez.
Így hát most is szorítottam össze a szemem, nem mozdultam, nem akartam, hogy eltűnjön az érzés, bármennyire is fájt a testem. Emlékeztem, hogy ilyen érzések közben hányszor figyeltem mélyen alvó bájos arcát, hallgattam egyenletes gyermeki szuszogását.
- Mindig lerúgta a takarót – mosolyodtam el – és gondolatban már be is takartam Őt, és természetesen a Macit is – lopva néhány pillanatot testének óvatos átölelésére, óvva nyugodt álmát.
Szinte fájt, hogy ki kellett nyitnom a szemem, amikor is egy kedves fehér Maci nézett velem szembe apró barna gomb szemével. A pillanat tört részéig azt hittem újra álmodom, de a Maci mögött megláttam a bájos arcot, mely az évek alatt mit sem változott. Szebb, nőiesebb, kecsesebb lett ugyan, de nekem továbbra is ugyanaz az apró gyermek. Azóta a kislány tinédzserre nőtt, az ágy is mintha kissé összement volna, de halk szuszogása ugyanolyan megnyugtató buborékot vont álmunk köré.
Miközben a manapság oly ritkán adódó, esti elalvás előtti tere-ferénkre gondoltam, lassan szinte sajnálva azt bontottam ki magam az áldott görcsös állapotból.
Hiszen az öröm görcse volt ez!
Óvatosan összeszedtem a takarót és lopott öleléssel takartam be gyermekem hátát és a plüssmacit átölelő csupasz karjait.
- vége -
