Egy csütörtöki esős este után kissé fáradtan érkezett haza a kecses Tűsarkú Csizma a cipőtárolóba, és végre letéve a napot irigykedve nézett az Elnyűtt Túrabakancsra, aki ezen a napon munka nélkül, szárazan pihent a polcon. Az Elnyűtt Túrabakancs csendben figyelte a Tűsarkú Csizma mozdulatait:
- Mit bámulsz? – kérdezte a Tűsarkú Csizma az Elnyűtt Túrabakancsot. - Könnyű Neked! Hétköznap nem csinálsz semmit, bent vagy a meleg lakásban…Én egész nap szaladgáltam autóból ki -be, lépcsőn- fel -le. - mondta a Tűsarkú Csizma durcásan.
- Te beszélsz? – vágott vissza az Elnyűtt Túrabakancs. – Mit tudsz Te az életről? Tudod mennyit gyalogoltam én már? Nézd meg a gyűrődéseimet, kopásaimat. El sem tudod képzelni, Te kis városi fruska! Könnyű Neked! Egész nap csak kecseskedsz, csinos kosztümök kísérője vagy! Persze nekem marad a por, a sár, a hosszú Út!
- Fejezzétek már be! - szólalt meg a Bölcs Mamusz. Ha nem tudjátok tisztelni egymást akkor cseréljetek! Csak egy hétre, aztán utána beszélgessünk! – mondta türelmetlenül.
A Tűsarkú Csizma és az Elnyűtt Túrabakancs is kényszeredetten nevetett, de elfogadták az ajánlatot.
A következő héten az Elnyűtt Túrabakancs hosszú napokat töltött egy irodaházban. Órákig, szinte mozdulatlanul. Gazdája lába elterült benne. Menni akart, de nem tudott. Amikor gazdája megindult rohantak, ki tudja hova. Nem volt levegője, úgy érezte magát mintha fogságban lenne. Próbált emlékezni jobb időkre, de nagyon nehezére esett. Gazdája folyamatosan szidta megtört bőréért, lekopott festékéért és még csúnyának is tartotta csinos ruházatához. Nem kapott semmi megbecsülést, pedig szolgált eleget.
A Tűsarkú Csizma közben kilométereket rótt a poros Úton. Bőre csúnya lett, kecsessége elveszett. Szinte szégyellte magasságát. Közben hallgatta gazdája szidalmait, mennyire nyomja talpát a magas sarok, és mennyi fájdalommal jár, hogy bőrét át kell dolgoznia a terepjáráshoz. A Tűsarkú Csizma megsemmisült. Oda lett a csinossága, önbizalma. Semmi mást nem akart, csak haza akart menni.
- Na milyen volt a másik cipőjének lenni? – kérdezte az Öreg Mamusz – mikor végre a Tűsarkú Csizma és az Elnyűtt Túrabakancs is a bejárat előtt pihent.
- TISZTELET! - szólaltak meg szinte egyszerre.
- Nem is tudtam milyen utat járt be az Elnyűtt Túrabakancs ! – mesélte szégyenlősen a Tűsarkú Csizma – és hajtotta meg fejét az Elnyűtt Túrabakancs előtt.
- Teljesen mást gondoltam Róla ! – mondta az Elnyűtt Túrabakancs. – Nagyképűnek, kevélynek hittem szépsége miatt, de nem tudtam fájdalom nélkül utána csinálni azt, amin Ő keresztül megy nap mint nap. – és mosolygásképp kidugta elnyűtt, a fűző által összevagdalt fáradt nyelvét.
- Nos, látom megértettétek – mondta a Bölcs Mamusz. - Nem kell mást tennetek, csak tiszteljétek egymást! Nem ítélkezni, csak tisztelni! Sosem tudhatjátok ki, milyen utat tett meg, és milyen terheket cipel magával. - Jó pihenést Nektek – mondta és húzódott be egy kényelmes sarokba és csukta álomra a szemét.
Fél szemmel azonban látta, ahogy a Tűsarkú Csizma szinte belebújik az Elnyűtt Túrabakancs belsejébe, az Elnyűtt Túrabakancs pedig piszkos kopott fűzőjével öleli körbe a Tűsarkú Csizma fáradt mára már alázatos bőrét.
RESPECT!
- vége -