Mit lehet tudni már most a 2023-as El Camino elvonulásról?
A Camino nem csupán egy hosszú gyalogtúra, a Camino a világegyetem megtapasztalása!
Az utazás ötletének kialakulása során döntöttem el, hogy kizárólag authentikus El Camino zarándokutat szervezek, hiszen a túra nem kizárólag magáról a teljesítményről szól, hanem az azzal együttjáró élményekről, érzésekről és tapasztalásokról.
Ez segít abban, hogy a túra végére úgy lásd a világot, hogy visszatérve életed szebb, jobb és boldogabb legyen.
Célom, hogy “több” emberként távozz, mint ahogy elindultál!
Az Út authentikus helyszínén, ennek megfelelően zarándokszállásokon történő elszállásolással, egyénileg és közösen megélt pillanatokkal zajlik majd.
A testileg és mentálisan is sikeres zarándokút érdekében az utazást megelőzően fizikailag és lelkileg is felkészülünk az utazásra.
A fizikai felkészülésre ajánlást, a lelki felkészülésre egy felkészítő füzetet kapsz, illetve 3 alkalommal rövid videomeetingre kerül sor a résztvevők között.
Az Út során – igény, és helyzetektől függően – egyéni és csoportos beszélgetésekkel kívánom támogatni a mentális fejlődést.
Szállás minden esetben 10 - 20 fős szobákban, zarándokszállásokon történik, ahol a pihenéshez minden szükséges és elegendő dolog rendelkezésre áll, és reggelit is kapsz.
És hogy mit ígérhetek?
- Elfáradsz? Igen.
- Kemény lesz? Igen.
- Fájni fog a lábad? Igen.
- Lesznek mélypontjaid? Igen.
- Csodálatos környezetben leszel? Igen.
- Új tapasztalatokat szerzel? Igen.
- Másképp fogod látni Önmagad? Igen.
- Büszke leszel magadra? Igen.
- Válaszokat kapsz? Igen.
- Lehet, hogy életed legnagyobb élménye lesz? IGEN!
Az Úton napi 15-25 km-es szakaszokat teszünk meg gyalog.
A napi teljesítmény függ a csoport összetételétől, így arra szabva, később, akár rugalmasan a helyszínen változtatva fogjuk meghatározni a következő napi távot.
Tervek szerint hazautazás előtti két napot Santiago de Compostelába, illetve környékén töltjük majd. Meglátogatjuk Muxiát, Finisterrát, ahol megcsodálhatjuk Európa szélét és a hatalmas Atlanti - Óceánt.
Arra, hogy az Út számodra is elérje célját, garancia lesz spanyol segítő jóbarátom, Marcos Vidal, az Út tán egyik legauthentikusabb személye a maga mögött tudott 11 év El Caminó érzéssel és tapasztalattal.
Gyere velem, és tapasztalj!
„Mert az Út nem azt adja meg, amit akarsz, hanem amire szükséged van.”
Részletes program*
*tervezés alatt
Az Út 2023.10.10 – 2023.10.27-ig tart majd.
Első nap Budapest – Madrid között repülővel, majd Leonba vonattal megyünk, itt kezdjük Túránkat.
A második naptól alábbiak szerint haladunk:
2. nap. Leon- San Martin Del Camino
3. nap. San Martin Del Camino - Astorga
4. nap. Astoria- Rabanal del Camino
5. nap. Rabanal del Camino - Molinaseca
6. nap. Molinaseca – Cacabelos
7. nap. Cacabelos - Trabadelo
8. nap. Trabadelo - O cebreiro
9. nap. O cebreiro – Triacastrela
10. nap. Triacastrela - Sarria
11. nap. Sarria – Portomarin
12. nap. Portomarin - Palas de Rei
13. nap. Palas de Rei– Arzúa
14. nap. Arzúa – Pedrouzo
15. nap. Pedrouzo– Santiago de Compstela
16 - 17. nap Santiago de Compostella -Muxia – Finisterra – autóval/kisbusszal
18. nap A Coruna – Madrid – Budapest útvonalon repülünk haza.
Érdekelnek a 2023-as El Camino elvonulás további részletei?
Jelentkezz az alábbi űrlapon és Gabi személyesen veszi fel veled a kapcsolatot!