Van abban valami különleges, amikor kicsit eltérsz a megszokottól, amikor képes vagy a részletekre figyelni.

Ez nem könnyű, de tanulható folyamat.

Talán sosem aktuálisabb téma ez, mint most, nyár közepén. Megtelnek a nyaraló és kirándulóhelyek, nevezetességeket látogatunk, ahol megnézzük az „előírt” látnivalókat.  Ezek fontos, kihagyhatatlan részei a városnézésnek. De emellett még rengeteg csoda rejlik egy utcán, egy templomban, egy ház falán, egy kapualjban, egy kövezeten.

Santa Maria de Montserrat.

Barcelonától alig 60 kilométerre fekvő sziklába vájt bencés kolostor. Katalónia legnépszerűbb zarándokhelye. A hegycsúcsok között, csodálatos helyszínen megépített kolostor fő nevezetessége a Fekete Madonna (Mare de Déu del Montserrat). Sokan csak emiatt látogatnak ide. A legenda szerint maga Lukács apostol faragta a fekete bőrű Szűz Máriát és ölében a koronát viselő - szintén fekete - kis Jézust ábrázoló kegyszobrot, amit Szent Péter hozott el a sziklák közé, 1000 méterrel a tengerszint fölé, Krisztus halála után fél évszázaddal.

A környezet, a templom csodálatos.

Ahogy általában teszem, most is megnéztem a templomhoz vezető szobrokkal körülvett teret, a templom bejáratát, az oldalhajókat, az oltárt és a kápolnákat. Természetesen a Fekete Madonnát is megnéztem. Számomra semmi különleges, inkább kötelező élményt nyújtott. Ezt követően imádkoztam, hálát adtam, kértem, gyertyát gyújtottam, és kifele indultam a templomból.

Ekkor megláttam egy üvegajtót. Ebben a helyiségben még nem jártam – jutott eszembe – és visszamentem.  Nem tudtam kinyitni az ajtót. Finoman mozgattam, de nem nyílt. Ekkor egy férfi megérintette a vállamat, és hallkan suttogta:

- Hölgyem- ott, azon a jobb oldali átjárón tud oda bemenni.

Elindultam.

E kápolna modern megoldása egyáltalán nem illeszkedett Montserrat templomához, de lenyűgöző volt. Annak maga egyszerűségében, a fizika törvényszerűségeket kihasználva készült az itt lévő Jézus szobor. Beültem a padba és néztem. 

Rám nézett.

Aztán játszani kezdtem.  Mozogtam a kápolnában. Balra, majd jobbra sétáltam. Utána előre, majd hátra. Jézus folyton rám nézett. 

Egyszerre volt egyszerű, mégis hatalmas. Akár vallási meggyőződéssel vagy anélkül, itt abszolút érezhető, hogy Jézus mindig lát. Veled van.

A templomban sokan voltak, ebben a kis kápolnában viszont csak ketten voltunk, egy számomra ismeretlen férfi térdepelt rajtam kívül a helyiségben.

Nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, figyelmet, hitet, és legfőképpen a mindent betöltő hatalmasságot éreztem a teremben.

A csodák kis dolgok, csak meg kell látni őket.  Legyen időtök erre… megtérül! 

A képek magukért beszélnek, nézd meg a Galériában!