Késő este indultak el a házból. A mintegy 150 méterre parkoló lakóautó az erdő szélén állt. A hold növekedőben volt, mégis a kocsi felé vezető úton sötét csend honolt.
Az úton haladva a lány egy árnyat látott, melyet a zöld növényzet halk zörgése követett.
- Valami mozog a sötétben. Egy nagy állat – mondta a lány – és erősen kapaszkodott a férfi karjába.
- Dehogyis, nincs ott semmi. Bízz, és gyere, mindjárt a kocsinál vagyunk. – húzta a lányt.
- De ott van, hallgasd… és felénk jön….vigyázz! – rántotta el a férfit az út túloldalára - Ekkor már a férfi is megtorpant.
- Valóban, valami jön felénk. Ne aggódj, és ne mozogj! Várj türelemmel! – mondta, - és nagyon lassú mozdulatokkal lépegetett a kocsi felé. Ekkor a sötétben kirajzolódott egy velük szembe baktató póniló árnyas képe.
- Ez a póniló, amit délután simogattunk a közeli karámban – nevetett halkan a lány. - Azért mondhatta volna valaki, hogy ezek szabadon sétálnak éjszaka. – jegyezte meg már nyugodtabban, de a szíve hevesen dobogott. A póniló úgy ment el mellettük az úton, mintha észre sem vette volna őket. Kissé gyorsabban szedték a lábukat, felléptek az autóba, és alaposan bezárták az ajtót. Életükben először aludtak lakókocsiban. Az évek óta várt élményt teljesen véletlenül dobta eléjük az élet. A lány sokáig nem tudott elaludni. A nap történésein gondolkozott, melyek teljesen új világot nyitottak meg számára. A közeli monostorban tett rövid látogatás alatt tapasztalt azonnali befogadás érzése és a szinte kézzelfogható belső béke fényévekre volt mindennapi életétől.
Csend volt.
Végtelen csend.
Majd halk, egyenletes kopogással eleredt az eső. Mindig szerette az eső hangját, melyet most semmilyen külső tényező nem zavart meg. Rövid időre elszenderedett, de még sötét volt, mikor újra felébredt. Mintha valami megváltozott volna – gondolta.
Hát persze, elállt az eső. - vette észre gyorsan - és ekkor meghallotta egy madár csodálatos énekét. Egyetlen madár folyamatos, csicsergő hangját az addigi végtelen csendben.
Sokáig énekelt egyedül.
Aztán újabb és újabb madarak kapcsolódtak az erdei énekhez, és mint egy jól felépített kórusmű, csodálatos hangokkal borították be az erdőt.
Megszűnt a csend.
Az erdő felébredt.
A lány ekkor kinyitotta a lakókocsi ajtaját, és mezítláb lépett ki a földre. A hajnali párás levegőben a fák között már átszűrődtek a reggeli nap sugarai, az eső és páracseppek pedig halk, zizegő hangot adva estek a sűrű aljnövényzetre.
Milyen süket is lenne a világ madárdal nélkül! – gondolta – és karjait széttárva hatalmasat szippantott a friss, hajnali levegőből.