Berta régóta élt ebben a házban. Kicsi udvara elegendő volt ahhoz, hogy szabad idejében a teraszon, vagy a kerti hintaágyban olvasgasson.

A kis düledező faházat a kert sarkában még férjével közösen építették, aki azóta már rég árkon és bokron túl járt. Ez a kis zúg adott menedéket a kerti szerszámoknak, maradék festékeknek, melyeket felhasználni valószínűleg már sosem fog, de mégis gondosan őrizte őket.

A hosszú tél vége felé Berta kinyitotta a nyikorgó ajtót és a faház belsejébe nézett. Minden össze -vissza borulva feküdt egy hatalmas földkupac tetején.

Hirtelen nem is értette mi történt, mikor meglátta, hogy a ház alján lévő betonkockák alól valami kihordta a földet és hatalmas kupacba túrta.

Kicsit megrémülve zárta vissza az ajtót, és napokig az foglalkoztatta, vajon mi lakhat a faház alatt.

Esténként, mikor már teljes volt a csend az udvaron, néha odatapasztotta fülét az ajtóhoz hátha hall valamit, de mindig síri csend fogadta.

Mi lehet vajon? Tán, egy hatalmas hangyaboly? Vagy egy egércsalád? – motoszkált a fejében.

- Patkány lesz az! – tudni vélte szomszéd Pista bácsi. - Önts rá hypót aranyom, az majd megoldja!- mondta tudományosan.

- Hypót? Bertának persze esze ágában sem volt hypót önteni a földkupacra.

Pár hét múlva elérkezett a tavasz, az első fűnyírás ideje.

Berta kénytelen - kelletlen kinyitotta az ajtót. Megbeszélte magával, bármi is lakik odabenn, Ő kemény lesz és kiveszi a fűnyírót.

Mivel a földkupac még nagyobb volt, mint legutóbb, Berta megnyitotta a vizet és a slagot a  kupac tetejére irányította.

Ahogy a folyadék csorgott lefele, mintha a föld fokozatosan megolvadt volna, majd egy hatalmas lyukba szakadt. Ebben a pillanatban egy varangyos béka ugrott ki az odúból.

- Teremtő Úristen! – kiabált és ugrott hátra Berta, majd visszazárta dolgavégezetlenül az ajtót.

Ezen az éjjelen Berta álmodott. Azt álmodta, hogy a béka Godzillává nőtt, és családjával együtt az ő faházában lakik.

Egy reggelen, ahogy Berta beleszippantott első cigarettájába, kilépett az udvarra.  Még le sem ért a lába a lépcsőre, amikor meglátta, hogy a lépcsőn bizony ott napozik egy varangy.

Annyira meglepődött, hogy sikítani sem volt ideje. Undorodott a mozdulatlan békától. Gondolkozott mi tévő legyen és egyre közelebb merészkedett hozzá. Ahogy mélyen a béka szemébe nézett az nagyra fújta hanghólyagját és brekegett egyet.

Ekkor Berta hatalmasat sikított.

- Á, Ő az! A Godzilla!

Berta reszketett. Előhozta a legnagyobb vödröt és a legnagyobb ásóját. Eldöntötte, megküzd a Godzillával.

 A Godzilla ellenállt, Berta pedig hatalmas nyögések közepette tuszkolta testét és végül elakadt lábát is a vödörbe.  Bertán végig futott a hideg.

Egy zacskót húzott a vödör tetejére majd elindult vele a szomszéd patak partjára. Messze tartotta a vödröt. Szinte fájtak az izmai, ahogy a Godzilla hatalmas termetét cipelte.

Ahogy a patakhoz ért lerántotta a zacskót, és elhajította a vödröt.  Hirtelen minden elcsendesedett, majd kis idő múlva egy apró béka ugrált ki a vödör belsejéből. Az még egy pillanatra megállt, talán rá is nézett Bertára majd a sűrű nádasba ugrott.

- Ó, csoda történt – suttogta maga elé Berta, és azon gondolkozott hogyan változhatott a hatalmas Godzilla egy kedves kicsi békává.

- vége -