Szia, hogy vagy? – tettem fel a kérdést egy komoly beosztású, férfi ismerősömnek, akivel két éve nem beszéltünk. Egy zeneszámról eszembe jutott és azonnal felhívtam.

- Jól vagyok – hangzott a szokásos válasz, de éreztem meglepetést a hangjában a hívásom miatt.

- Miben segíthetek neked? – kérdezte.

- Nem kérni akarok, nem azért hívtalak. Csak eszembe jutottál, és gondoltam megkérdezem, hogy vagy- mondtam újra.

Aztán mesélni kezdett. Hol, milyen beosztásban dolgozik. Milyen feladatai vannak, napi 12 óránál kevesebbel meg sem elégszik a munkában. - Hát ennyi van velem – fejezte be a monológját úgy hat perc után.

- Ennyi? – mondtam – de hogy vagy? – tettem fel újra a kérdést.

- De hát most mondtam el - válaszolt értetlenül a kérdésemre.

- Nem, Te nem azt mondtad el! Azt mondtad el, mi a helyzet a munkádban. De, Te, hogy vagy? - kérdeztem újra. Jó- e az egészséged? Van-e, ami boldoggá tesz? Kell-e aggodalmaskodnod valami miatt? Szabadnak érzed-e magad? Van-e, akivel őszintén tudsz beszélgetni bármiről? Van-e, ami nyomja a szívedet? Van-e, aki magához öleljen?

Van-e, aki támogatást nyújtson, ha elgyengülsz? Mi az, ami hiányzik az életedből? Mi az, ami inspirál? Van-e, aki együtt tud örülni Veled? Boldog vagy-e? Hát ezek érdekelnének. - mondtam.

Mély csend volt a vonal végén.

- Ez nagyon hosszú történet – mondta végül, már más hangsúllyal.

- Én ráérek, ezért hívtalak. Szóval, hogy vagy? – kérdeztem újra, nevetve.

- Ha most itt ülnél mellettem, hosszan mesélnék ezekről. – próbálkozott.

Éreztem, hogy beletrafáltam.

- Próbáld összefoglalni pár mondatban, hogy is vagy mostanában.? – próbálkoztam újra.

- Tudod, ez nem is olyan könnyű. Csak érzed, de nem tudod összefoglalni néhány mondatban.

- Pedig, ha csak magadnak megtennéd, már tudnád, talán lépned kell, hogy jól legyél. – mondtam neki egyszerűen.

Újra pár másodperces csend volt a vonal végén.

- Hálás vagyok, hogy felhívtál! – mondta végül alig hallhatóan. – Megfogadom, és megteszem. –folytatta érezhető kedvességgel a hangjában.

- Én is örülök, hogy hallottak. Jó életet Neked! Bármikor megtalálsz – mondtam, és letettem a telefont.

Néhány nap múlva megszólalt a telefonom.

- Szia, zavarok? – mondta Ő.

- Nem dehogy. Hogy vagy? – tettem fel direkt a kérdést, nevetve.

- Most már tudom, pár mondatban össze is tudom foglalni - mondta szintén nevetve. - De inkább egy kávé mellett mondanám el, meg azt is, hogy mi történt miután felhívtál.

- Örömmel. És kíváncsi vagyok nagyon. Ezek szerint történt valami. - mondtam.

- Végig gondoltam, hogy is vagyok. És képzeld, én is felhívtam valakit! – mondta boldogan.