Csillogott minden, a szél itt – ott megfújta a havat, de még nem volt probléma a közlekedéssel.
Hirtelen Zita eszébe jutott a csere bakancsa, ami természetesen ott csücsült a másik autója csomagtartójában a többi felszereléssel együtt. Sebaj, végül is semmi szükségem rá- hessegette el a gondolatot.
A rádiót zenére állította, és normális tempóban elindult hazafelé.
Ahogy gyűrte a kilométereket lebonyolított néhány telefont, szüleire gondolt. Mindig jó érzéssel ment hozzájuk, és nagyon hálás volt azért, hogy ezt még megteheti. Anyukája igazi barátnő volt, akivel támogatták egymást, ha kellett, illetve jókat röhögtek a világ baromságain. Apukája pedig igazi fáradhatatlan ember volt, híres pálinkafőző, aki a cefrére nagyobb figyelmet fordított, mint más az ebédjére.
Zita szinte szájában érezte a mézes pálinka ízét, amivel Apukája fogadni szokta megérkezéskor.
Az úton egyre lassabban tudott haladni. A hőmérséklet már -6,5 C fokot mutatott.
Egy alsóbbrendű útra vitte el a navigációs alkalmazás, néhány falun keresztül. Az utcán egy lelket sem lehetett látni, kivéve egy kóbor kutyát, ami vélhetően menedéket keresve épp egy kerítésen próbált bemászni. Hát persze, télen, vidéken este 8 óra már nagyon későnek számított. Ilyenkor mindenki behúzódott a házakba, befűtöttek a kályhákba és ki sem dugták az orrukat.
Ennek jelét a településeken belül hatalmas füstfellegek bizonyították, amik gomolyogtak felfelé a kéményekből. Zita szerette ezt az illatot. Ez a füst, ez más volt, mint a városi füst. A falusi füst szaga szinte hozzá tartozott a télhez. Ez volt számára az igazi télszag. Résre leengedte az ablakot, hogy szippantson belőle egy hatalmasat, de gyorsan vissza is húzta.
Rettenetes hideg csapódott be az ablakon, végighasított az autó belső levegőjén.
Az út minősége nagyon vacak volt, tele gödrökkel, amin az elmúlt napok hóesése is csak egy kicsit segített. Ugyan feltöltötte a kátyúkat, de az út széle nehezen volt felfedezhető a fehér hótakaró alatt még a tiszta, holdfényes látási viszonyok mellett sem.
Zita lassabbra vette sebességét, mert egy gyorsabb kanyar, vagy hirtelen kormánymozdulat végzetes lehetett volna. Már csak 25 km volt hátra. A rádiót is lehalkította, és eszébe jutott, milyen baromság ez, hogy lehalkítjuk a zenét, ha jobban akarunk figyelni.
Valószínű ez csak a lányokkal lehet így- vélekedett. Zita ízig-vérig nő volt, de a férfiak között eltöltött elmúlt 25 év megkeményítette és eléggé megváltoztatta. Ezért nem is tudta elviselni a csajos baromságokat, így ilyenkor persze röhögött saját magán.
Közben a rádió híreiben elmondták, hogy a rendőrség országos akciója keretében - melyben tekintettel a közlekedési helyzetre és a hideg időjárásra - az ellenőrzések során a szolgálatban lévő rendőrök csak felhívják a figyelmet a hiányosságokra, figyelmeztetnek és meleg teával segítik a közlekedőket, hogy a fázó utasokat felmelegítsék.
Hát persze, hogyne - röhögött hatalmasat Zita - mert elképzelte, hogy milyen lenne, egy rendőrrel teázni az útszéli hóban.
Zita elkapcsolta a rádiót, és kedvenc zenei listájában Aretha Franklin énekelte az „ I say a little prayer „ című számot. Ez jó érzéssel töltötte el. Közben legutóbbi izraeli útjára gondolt, hazaúton hallgatta ezt, kedves emlék volt számára, csodálatos, feledhetetlen napok egy régi baráttal. Gondolataiból egy éles jelzés zökkentette ki: Nyomáscsökkenés a bal hátsó gumiabroncsban!
No jó, gondolta, ez mindig így van gumicsere után. Majd, ha megállok, törlöm a memóriát. Ekkor azonban furcsa, eddig nem tapasztalt viselkedést érzett az autón. Húzott a kormány, érezte, hogy baj van. Megállt az úton, lehúzódni nem mert, nem tudta hol van az út széle. Erőt vett magán, és kiszállt a kocsiból.
Gyorsan felkapta a bundát és a sálat. Ahogy egyet lépett hegyes csizmasarka azonnal belefúródott a mély hóba. Újra eszébe jutott szeretett Martens-se a másik autó csomagtartójában.
A kurva életbe, ez defekt! – mondta ki hangosan amikor meglátta, hogy a bal hátsó kerék gumija kifáradtan kanyarog a földön.
Körülnézett.
Holdfényes sötétség, melyben az autó motorja legalább adott némi zajt, a lámpák pedig megvilágították az utat. Most mit tegyek? – gondolkodott. Azt sem tudom, hogy mi van ebben az autóban! Van ebben egyáltalán pótkerék? De itt cseréljek kereket? Hogyan?
Gyorsan visszaugrott az autóba, mert rettenetesen hideg volt. Gondolkodni kezdett...