....Zitának beugrott egy régi emlék, amikor még 6.osztályba járt.
1982. Dunántúl, Kiserdő.
A helyi Úttörőcsapat- aki Bányai Júliáról kapta a nevét - téli akadályversenyt szervezett az apró falu melletti erdőben.
Persze gyerekkorában gőze nem volt arról, ki is volt valójában Bányai Júlia, csak annyit tudott, hogy bátorságáról volt híres.
Már felnőtt korában nézett utána részletesen, amikor a padláson megtalált egy 1982-ből származó őrsi naplót.
Mint kiderült, Bányai Júlia, az 1848-49-es szabadságharc századosa férfiruhába öltözve, férfinak adta ki magát, úgy iratkozott fel a hadseregbe.
Erről persze a gyerekek nem tudtak semmit, és Zita felnőtt fejjel sem értette igazán, hogy, bátorsága ellenére, miért egy Kairóban született és Kairóban vendéglősként meghalt, - eredetileg cirkuszi műlovarnő - nőről kapta a nevét az úttörőcsapat.
Végtére is ez akkor egyáltalán nem számított.
Szóval a téli akadályverseny célja az volt, hogy a gyerekek saját bőrükön érezzék a hideg erdő hangulatát és a feladatokon keresztül játékosan ismerjék meg a téli erdőt növényeit, állatait, majd már az órákon készítsenek ebből rajzokat, fogalmazást és persze raktározzák el az élményeket.
A téli túra egyébként is csak javukra szolgált a gyerekeknek.
A reggel ebben az időszakban mindig hideg és ködös volt. A lehűlt, hideg pára fehér vattatakaróként úszott az út mellett húzódó patak felett, melyen a bujkáló nap próbált utat törni magának.
Szerencsére mintegy 20 cm hó is esett a túrát megelőző napokban, így a túrázók fontos felszerelése volt a szánkó, melyeken hangos vidámsággal, nevetve, felváltva húzták egymást, vagy legalábbis a csomagjaikat.
Közben ment a hócsata, ezekből általában a lányok jöttek ki rosszabbul. Kergetőzés közben elestek, melyhez persze a csintalanabb fiúk hozzá is segítették őket.
A tanárok több megállóhelyet alakítottak ki az útvonalon, ahol más és más feladatot kellett a gyerekeknek megoldani.
Egyik helyszínen hóembert kellett építeni időre, másik helyszínen eldugott ládát kellett keresni, melyben az erdei tájékozódáshoz szükséges felszerelések voltak elhelyezve.
Nagyon nagy sikere volt a nyomkeresésnek, mely során az erdő állatainak lábnyomát kellett felismerni a friss hóban, illetve a téli erdő növényeit a hó alatt felfedezni, majd kis növényhatározó segítségével behatárolni.
Ezek voltak igazán a szép idők! – Zita nagy szeretettel gondolt vissza erre az időszakra.
Az állomásvezetők azokból a gyerekekből kerülhettek ki, akik valamilyen szempontból kiemelkedők voltak társaik között. Így esett a választás a 6. a. osztályból a mindig mindenben örömmel résztvevő Tamási Zitára és a kitűnő tanuló, emellett megszállott focista, Földes Zalánra.
Amikor az osztályfőnök kimondta a két nevet az osztály azonnal kántálni kezdte:
Már megint a Zituka! – mondták a lányok.
Na persze, megint a focikirály! - kiabálták a fiúk.
Aztán jött még az is, hogy: „Két szerelmes pár, mindig együtt jár!” – kiabálták gúnyosan, és a szünetben már meg is jelent a táblán egy szívecskében
TZ + FZ.
Gúnyolódjatok csak! – gondolta Zita. Utálta ezt, de mivel belül úszott a boldogságban, titokban nevetett rajtuk. Halálosan szerelmes volt Zalánba, persze tudta, hogy ezt soha, de soha nem mondhatja el neki.
-----folytatása következik ------