képzelet

  • A képzelet ereje

     

     

    A lány egyik lábáról a másikra állt, ahogy kitekintett az ablakon.

    Látta a tengerpart száraz homokját, hallotta a hatalmas köveken megtörő hullámok hangját. Tekintetével elkísérte a homokban távolodó lábnyomokat, amik egy régi malomhoz vezetettek. Képzeletben újra a malomba lépett.

    Legutóbb mikor ott járt ragacsos pókhálók akadtak hosszú hajába, lába alatt padló nyikorgott. Ahogy az ablakhoz lépett előtte terült el a hatalmas óceán, melyen a part felé egy aprónak tűnő hajót pillantott meg.

    Nézd, egy pici vitorlás – mondta kacagva, majd elmerengett a hajó hullámos mozgásában, és végre nem gondolt semmire. Maga mögött érezte a férfi biztonságot adó jelenlétét és a tenger felé tekintett. Haja kócosan repült a tengeri szélben, arcán érezte az őszi nap évszakhoz képest még mindig erős sugarait.

    A férfi – aki mozdulatlanul állt a padlón, és lélegzetét is visszatartva figyelte a lány bájos sportos lábát, szoknyájának rezdülését, - elmosolyodott.

    Pici? Ez egy hatalmas yacht! – gondolta – de nem szólalt meg.

    Nyugalom volt, végtelen nyugalom.

    A lány hirtelen hátralépett, és maga mögé nyújtotta a kezét. Mivel nem érzett semmit, tovább hátrált, de nem érte el a férfit. Hirtelen bizonytalan lett, még tán meg is szédült egy pillanatra. Gyorsan hátranézett, de a férfi nem volt sehol.

    Ahogy szomorúan visszafordult, az ablakon kinézve már csak emeletes házakat látott, amint a nagyvárosi ablakok üvegén megtört a napfény, és visszaverte azt elgondolkodó arcába.  Az ócska, félig leomlott gyárkémény téglafala, a bedeszkázott bejárai ajtó idézte elő emlékeiben a korábban megélt felejthetetlen élményt, mellyel együtt vonult vissza irodai magányába.

    Mindeközben a férfi valóban a malom ócska padlóján állt és merengett a tenger irányába.  Egyedül volt. Csak bámulta a tengert.

     

    Nyugalom volt, végtelen nyugalom.

    Cigarettára gyújtott, és mélázott mígnem egy hajót pillantott meg a hullámok között.

    Egy pici vitorlás – mondta nevetve alig hallhatóan, csak úgy magának. Emlékezett.

    Ekkor szívében megérezte a néhány pillanatig tartó megmagyarázhatatlan, mardosó érzést, mely a hiányérzet néha felbukkanó egyértelmű jele volt. Szeme sarkából újra látta a lány sportos lábát, és szoknyájának enyhe rezdülését. Szinte érezte, ahogy a lány hátra nyújtja a kezét, és megérinti karját.

    Mert vannak, akik álmodják az életet, és vannak, akik pedig élik az álmaikat – jutott eszébe és a hála érzésével nyugtatta meg mardosó szívét.

     Ismét nyugalom volt. Végtelen nyugalom.

     

  • Mese az álomról, ami Hozzád vezet

    Mikor felébredt hirtelen azt sem tudta hol van. A takaró erőteljesen nyomta a lábát, csípőjénél hirtelen fájdalom nyilallt a lábába.