- Gyere bújj hozzám - súgta Erik imádott nője fülébe, miután egy hosszú, nehéz nap délutánján újra üdvözölhették egymást.

- Ne haragudj, nincs most kedvem – mondta Szandra határozottan. És különben is, nagyon korán van ehhez, még egy csomó dolgom van.

Való igaz, hogy a nap még magasan járt, de Eriket ez most egyáltalán nem érdekelte.

Félreértesz, - mondta kérve. Nem szexelni akarok, csak bújj hozzám! Feküdj mellém kérlek, kicsit pihenni szeretnék a karjaidban.

Na jó – szánta meg Szandra – és szűkebbre fordította a hálószoba földig érő üvegfalának reluxa lapátjait, de nem sötétített be teljesen. Néhány szorosabb ruhát ledobtak magukról, de  félig felöltözve dőltek el a kényelmes franciaágyon. Erik fejével teljesen befúrta magát Szandra vállgödrébe, szabad karjával pedig átölelte Őt. Néhányszor mély lélegzetet vett, és pillanatok alatt elaludt.

Szandra ébren volt, a nap történésein gondolkozott, és hallgatta Erik egyenletes, nyugodt légzését. Levegővételkor szakállának szőre, kilégzésekor pedig a férfi orrán kiáramló levegő csiklandozta a nő csupasz dekoltázsát. Vicces volt, el is mosolyodott magában.

- Millió dolgom lenne, én pedig itt fekszem egy hulla fáradt férfival, aki még álmában is engem simogat. – gondolta, közben arcán érezte a redőny résén beszűrődő nap sugarait. – Öt óra lehet - következtetett a fénysugár szögéből, és a résen keresztül is látta, hogyan csillan meg a fény a Földközi – tenger távoli habjain.

Most, hogy erre gondolt, mintha hátán is érezte volna a tenger hullámait…..de nem, mégsem. Hiszen ez nem a tenger, Erik mozgatta ujjait és kaparászta Szandra hátát, csak úgy alvás közben. Szandra már szinte nevetett, de nem akarta felébreszteni a férfit, ezért próbálta visszafojtani a nevetést. Minél jobban ellenállt azonban, annál csikisebb lett, már alig bírta mozdulatlanul. Hogy elterelje a gondolatait boldog életére gondolt. Szép környezet, tenger, napfény, szerető férfi, béke és nyugalom….ez volt az amit érzett ebben a pillanatban. Szokása szerint hálát adott a Teremtőnek ezekért az adományokért, ami kicsit csillapította nevetését, de végül nem bírta tovább. Mélyről jövő, gurgulázó hangok törtek fel torkából és foglalták el a szoba addig  csak a férfi halk szuszogását őrző csendjét. Teljes erőből kacagott és már azt sem bánta, ha ezzel felébreszti a férfit.

Erik abbahagyta a kaparászást, a másik oldalára fordult, majd kiskifliben Szandrához bújt, miközben érthetetlen szavakat dünnyögött és mintha mi sem történt volna folytatta tovább jól megérdemelt álmát.

- Egye fene a dolgomat, hát ennél értékesebb semmi nem lehet – beszélte meg magával Szandra – és mosollyal az arcán, szorosan a férfihoz bújva csukta ő is délutáni álomra nevetéstől fátyolos szemeit.

- vége-