Ádám Gabriella vagyok, és nagy szeretettel köszöntelek az oldalamon. Eddigi életemben - Hozzád hasonlóan – én is számos nehézséggel küzdöttem meg, de mindezek ellenére pozitív életszemlélettel élem napjaimat. Sokáig kerestem mi az oka annak, hogy boldog tudok lenni, míg másoknak ez nem sikerül. Mígnem rájöttem, hogy életünk aprónak tűnő, mégis fontos, pillanatait realizálni tudom, és hálával közelítek minden ilyen pillanat felé.
Évek óta írok verseket, novellákat, rövid történeteket, melyekben az ilyen jellegű pillanatokat, a bennem okozott érzéseket örökítem meg, és tárolom el életem boldogság tengerében. Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták számomra, hogy az élet nem annyi, amit beszűkült, anyagias, stresszel és munkával teli életünk mutat, és lehet az életet megelégedetten is élni. Persze zárt ajtók és ablakok mögött nem tud beáramlani a fény az otthonokba sem, ahhoz nyitottság, kitekintés kell. Ezért hívlak, tarts velem, ha tetszik, ajánlj másoknak, fedezzük fel együtt az élet igazi, egyszerű emberek által is elérhető, boldog pillanatait!
Nem-mindennapi Varázs
Már messziről hallatszott a birkák kolompolása és bégetése, ahogy nagy tömegben rohantak a friss vizet adó patakhoz. Mögöttük egy kicsi, figyelemre sem méltó kutyus csaholt, de a birkák ügyet sem vetettek rá. Szaladgált jobbra – szaladgált balra, de a birkák ész nélkül csak rohantak keresztül az úton. Végül Ő is lement a partra és próbált beférkőzni a friss vízhez, sikertelenül. A lány ekkor érkezett. Körülnézett, és hosszú barna haját megrázva pár pillanatra arcát a folyó felé fordította. Hirtelen elé tárult a látvány, ahogy a kutya szinte sírva próbált átjutni a modortalan birkatömegen. Azonnal szívébe zárta a kutyát. Gyere kutyus! -hívta. Mivel hangját elnyomta a birkák kolompolása, elindult felé és táskájából elővette a reggeliből megmaradt szendvicset. A kutyus megfordult, és a lányhoz szaladt. Szia! Hát Te ki vagy? – kérdezte az állatot, és puhán megsimogatta a kutyus hátát. Tessék, egyél! És vizet is adok Neked nyomban- Azzal elővette a kulacsát, és friss vizet öntött a poharába. A kutya azonnal inni kezdett, és csóválta a farkát. Bárcsak hazavihetnélek! Jó dolgod lenne nálam, gondoskodnék Rólad - mondta a lány. A kutyus ránézett, és mintha hirtelen elszomorodott volna hátrébb lépett néhány lépést.
DE-POR-TI-VO
Ahogy cipeltem le hatalmas lila bőröndömet két emeletnyi magasból, minden lépcsőn koccant egyet a kereke, majd csúszott lefelé a következőre.
Ahogy a lány beült a fogorvosi székbe, már akasztották is nyakába az eldobhatós halványzöld színű előkét.
Az idős hölgy épp befejezte cseppnyi ebédjét, és máris szaladt a szokásos délutáni kávéért.
Berta régóta élt ebben a házban. Kicsi udvara elegendő volt ahhoz, hogy szabad idejében a teraszon, vagy a kerti hintaágyban olvasgasson.
A kis düledező faházat a kert sarkában még férjével közösen építették, aki azóta már rég árkon és bokron túl járt. Ez a kis zúg adott menedéket a kerti szerszámoknak, maradék festékeknek, melyeket felhasználni valószínűleg már sosem fog, de mégis gondosan őrizte őket.
A hosszú tél vége felé Berta kinyitotta a nyikorgó ajtót és a faház belsejébe nézett. Minden össze -vissza borulva feküdt egy hatalmas földkupac tetején.
Hirtelen nem is értette mi történt, mikor meglátta, hogy a ház alján lévő betonkockák alól valami kihordta a földet és hatalmas kupacba túrta.
Kicsit megrémülve zárta vissza az ajtót, és napokig az foglalkoztatta, vajon mi lakhat a faház alatt.
Esténként, mikor már teljes volt a csend az udvaron, néha odatapasztotta fülét az ajtóhoz hátha hall valamit, de mindig síri csend fogadta.
Mi lehet vajon? Tán, egy hatalmas hangyaboly? Vagy egy egércsalád? – motoszkált a fejében.
- Patkány lesz az! – tudni vélte szomszéd Pista bácsi. - Önts rá hypót aranyom, az majd megoldja!- mondta tudományosan.
- Hypót? Bertának persze esze ágában sem volt hypót önteni a földkupacra.
Pár hét múlva elérkezett a tavasz, az első fűnyírás ideje.
Berta kénytelen - kelletlen kinyitotta az ajtót. Megbeszélte magával, bármi is lakik odabenn, Ő kemény lesz és kiveszi a fűnyírót.
Mivel a földkupac még nagyobb volt, mint legutóbb, Berta megnyitotta a vizet és a slagot a kupac tetejére irányította.
Ahogy a folyadék csorgott lefele, mintha a föld fokozatosan megolvadt volna, majd egy hatalmas lyukba szakadt. Ebben a pillanatban egy varangyos béka ugrott ki az odúból.
- Teremtő Úristen! – kiabált és ugrott hátra Berta, majd visszazárta dolgavégezetlenül az ajtót.
Ezen az éjjelen Berta álmodott. Azt álmodta, hogy a béka Godzillává nőtt, és családjával együtt az ő faházában lakik.
Egy reggelen, ahogy Berta beleszippantott első cigarettájába, kilépett az udvarra. Még le sem ért a lába a lépcsőre, amikor meglátta, hogy a lépcsőn bizony ott napozik egy varangy.
Annyira meglepődött, hogy sikítani sem volt ideje. Undorodott a mozdulatlan békától. Gondolkozott mi tévő legyen és egyre közelebb merészkedett hozzá. Ahogy mélyen a béka szemébe nézett az nagyra fújta hanghólyagját és brekegett egyet.
Ekkor Berta hatalmasat sikított.
- Á, Ő az! A Godzilla!
Berta reszketett. Előhozta a legnagyobb vödröt és a legnagyobb ásóját. Eldöntötte, megküzd a Godzillával.
A Godzilla ellenállt, Berta pedig hatalmas nyögések közepette tuszkolta testét és végül elakadt lábát is a vödörbe. Bertán végig futott a hideg.
Egy zacskót húzott a vödör tetejére majd elindult vele a szomszéd patak partjára. Messze tartotta a vödröt. Szinte fájtak az izmai, ahogy a Godzilla hatalmas termetét cipelte.
Ahogy a patakhoz ért lerántotta a zacskót, és elhajította a vödröt. Hirtelen minden elcsendesedett, majd kis idő múlva egy apró béka ugrált ki a vödör belsejéből. Az még egy pillanatra megállt, talán rá is nézett Bertára majd a sűrű nádasba ugrott.
- Ó, csoda történt – suttogta maga elé Berta, és azon gondolkozott hogyan változhatott a hatalmas Godzilla egy kedves kicsi békává.
- vége -
Ha szeretnél értesülni új történetekről, aktuális dolgokról, ide feliratkozva megteheted
Copyright © 2022 OPTIMISE ME Készítette:Ideastyle